Táskaméret. Egy nő így is választ könyvet, nincs ezen amit szépíteni. Kényelmesen és jól belefért a táskámba, a vonaton két és fél órát zötykölődve, felét ki is olvastam. Szinte vártam a visszafele utat, hogy újból találkozzam Robert Foresterrel, a különös pasival, aki a könyv elején azzal mutatkozik be, hogy egy lányra leskelődik, esténként a háza körül forgolódik, mert a lány látványa amint tesz-vesz a konyhában és készülődik a vőlegénye fogadására, megnyugtatja. Ebből a kukkolásból merít erőt, hogy a tönkrement életét valahogy élhetőbbé tegye.

„Megint elfogta a vágy, hogy a lány házához menjen. Már hat napja nem járt ott, és legutoljára, szerdán vagy talán kedden, ellenállt a kísértésnek; megesküdött, hogy többé nem megy oda. Veszélyes ezt csinálni. Jóságos isten, ha Nickie egyszer megtudná! Hogy nevetne, sivitozna és gúnyolódna! A szerencséjének köszonheti ­ gondolta ­, hogy eddig még nem leplezték le: jobb lesz abbahagyni. És mégis: úgy hatott rá az egész, mint alkoholistára az ital: esküdöznek, aztán csak visszatérnek az üveghez. Talán mert semmi egyéb nem töltötte ki az életét, körülötte nem volt semmi vonzó a Thierolf lányon kívül.”

Azonnal szimpatikussá válik a különös férfiú, kissé bizarr magatartása ellenére is, ártatlan játéknak és gyenge vigasznak tűnik egy egyedül élő fiatal lány utáni leskelődés. De az ártatlannak tűnő cselekedeteknek is lehetnek következményei, vagy azt is mondhatom, hogy vannak olyan emberek, akik vonzzák a bajt, sőt, ennél többet, a halált. Szerelmes lány, féltékeny vőlegény, őrült exfeleség és kisvárosi együgyű emberek indulatai, a gyilkossághoz, öngyilkossághoz vezetnek Patricia Highsmith regényében. A cím is erre utal, egy bagoly huhog a meglesett lány háza felett, hangja a halál szelét hordozza.

Magvető Könyvkiadó
Budapest, 1989