2010. 02. 15.
Patricia Highsmith: Huhog a bagoly
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):


Táskaméret. Egy nő így is választ könyvet, nincs ezen amit szépíteni. Kényelmesen és jól belefért a táskámba, a vonaton két és fél órát zötykölődve, felét ki is olvastam. Szinte vártam a visszafele utat, hogy újból találkozzam Robert Foresterrel, a különös pasival, aki a könyv elején azzal mutatkozik be, hogy egy lányra leskelődik, esténként a háza körül forgolódik, mert a lány látványa amint tesz-vesz a konyhában és készülődik a vőlegénye fogadására, megnyugtatja. Ebből a kukkolásból merít erőt, hogy a tönkrement életét valahogy élhetőbbé tegye.

„Megint elfogta a vágy, hogy a lány házához menjen. Már hat napja nem járt ott, és legutoljára, szerdán vagy talán kedden, ellenállt a kísértésnek; megesküdött, hogy többé nem megy oda. Veszélyes ezt csinálni. Jóságos isten, ha Nickie egyszer megtudná! Hogy nevetne, sivitozna és gúnyolódna! A szerencséjének köszonheti ­ gondolta ­, hogy eddig még nem leplezték le: jobb lesz abbahagyni. És mégis: úgy hatott rá az egész, mint alkoholistára az ital: esküdöznek, aztán csak visszatérnek az üveghez. Talán mert semmi egyéb nem töltötte ki az életét, körülötte nem volt semmi vonzó a Thierolf lányon kívül.”

Azonnal szimpatikussá válik a különös férfiú, kissé bizarr magatartása ellenére is, ártatlan játéknak és gyenge vigasznak tűnik egy egyedül élő fiatal lány utáni leskelődés. De az ártatlannak tűnő cselekedeteknek is lehetnek következményei, vagy azt is mondhatom, hogy vannak olyan emberek, akik vonzzák a bajt, sőt, ennél többet, a halált. Szerelmes lány, féltékeny vőlegény, őrült exfeleség és kisvárosi együgyű emberek indulatai, a gyilkossághoz, öngyilkossághoz vezetnek Patricia Highsmith regényében. A cím is erre utal, egy bagoly huhog a meglesett lány háza felett, hangja a halál szelét hordozza.

Patricia Highsmith, mégis több mint egy krimííró, szívszorító dráma a Huhog a bagoly. Mesterien kialakított karakterei, az emberi jellem buktatóival: a féltékenységgel, a kicsinyességgel, daccal, becsvággyal küzködnek, és biztosnak vélt életük a huhogó bagoly áldozataivá válnak.

"Patricia Higshmith, akár Hitchcock, mindent tudott a bűnről. Az ő hősei nem született gyilkosok, a szakmát az élet iskolájában tanulják"

Hitchcock nagy sikerű filmet készített 1951-ben a
A Két idegen a vonaton című első regényéből, ami meg is hozta számára a hírnevet. Számos rendező még, többek között Wim Wenders, Claude Chabrol, Sidbey Pollack, Anthony Minghella, René Clement dolgozta a vászonra az írónő műveit.

A Huhog a bagoly-ból két film is készült: 1987-ben Claude Chabrol rendezésében, Le cri du habou és 2009-ben Jamie Thraves The cry of the owl  címen készített egy kevésbé jól sikerült és ismert remaket.

 

Magvető Könyvkiadó
Budapest, 1989


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés