2010. 04. 19.
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Homályos útvesztőbe keveredtem Murakami Haruki szereplőivel együtt. Talányok és kérdések között vergődtem 700 oldalon keresztül, és annak ellenére, hogy számos dolog lezáratlan marad a történetben, élvezetes, magával sodró olvasmány volt. Egészen mélyre nyúlhattam az álmok és fantázia világában, sűrű erdőben bújócskázhattam a limbus határáig. Szürreális történet a világ külső kerületén, de mégis valahol illeszkedik a valóság pereméhez.
Tamura Kafka a tizenöt éves koraérett srác, és Nakata úr, a féleszű írástudatlan öregember, ahogy osztoznak a páros és páratlan fejezeteken, úgy lépkednek a fantázia világában is egymás nyomában. Történetük valahol összekapcsolódik, talán egy álomban, egy képzelt világban, vagy a létezésnek egy másik dimenziójában.
A kis srác otthonról elszökik, egy idegen városban próbál elrejtőzni, az oidipuszi átok elől menekül, amivel az apja sújtotta. Inkább elébe ment, sőt, az volt az érzésem, hogy belerohant, és az átkot beteljesítve, kaphatott esélyt arra, hogy megtalálja a nyugalmát. Anyját keresi, aki kiskorában elhagyta, emlék se fűzi hozzá, és a nővérét, akiről egyetlenegy fényképet őrizget csak.
Egy különös asszony, tele titokkal, egy festmény és egy dal, Tamura Kafka sejtett vagy remélt anyja, egy időutazás az asszony életében vissza tizenöt éves koráig, különleges, irreális szerelmi kapcsolat a tizenöt éves lánnyal, majd az asszonnyal, talán a legerőteljesebb részek a könyvben.
A páros fejezetek Nakatáé, a macskákkal beszélni tudó félnótás öregemberé, aki szintén sodródik a végzete felé. Meg kell ölnie Johnnie Walkert, a veszedelmes macskapecért, aki kóbor macskákat gyilkol, hogy a lelkükből különleges flótát csináljon.
A gyilkosság időpontjában ébred fel az eszméletvesztésből a kissrác is, ruhája véres, amire nem talál magyarázatot.
Mindketten menekülnek, bújkálnak egy lehetetlen gyilkosság vádja elől. Segítőtársa mindkettőnek kerül, Tamura Kafkáé, Osima, egy imádnivaló nőnek született, de férfiként élő okos, intelligens ember.
Nakata küldetését Hosino segíti, aki csak egy árnyalattal eszesebb, mint idős társa, egy egyszerű kamionsofőr, alázattal segíti a kelekótya öregember ösztönszerű cselekvéseit. Az utolsó feladat, becsukni a bejárat kövét, végül rá is marad.
A történetet végig izgalommal olvastam, de az összegubancolódott szálakat szétszedegetni, és újra összevarrni lehetetlen. Kérdés bőven marad, válaszokat lehet keresni rá, sőt több jó választ is lehet adni.
Olvastam és vártam. Egy olyan élményre, mint amikor egy fára mászol, és meg szeretnéd érinteni a legfelső ágat, a csúcsot -, de lehet, hogy inkább azt szeretnéd, hogy a csúcs érintsen meg -, és érzed, hogy ennek nemsokára be kell következnie. Hát, ez az élmény elmaradt, ez a legfelső, hatalmas élmény.
És végül. „Csak úgy történnek dolgok. Mindenfélék. Harag, gyűlölet, szeretet, részvét. Nem jóslat vagy átok miatt történnek a dolgok. Nem is a DNS csinálja, vagy valami abszurditás. Csak úgy történnek dolgok.”
2006-ban Franz Kafka irodalmi díjat nyert
Geopen, 2006
Tamura Kafka a tizenöt éves koraérett srác, és Nakata úr, a féleszű írástudatlan öregember, ahogy osztoznak a páros és páratlan fejezeteken, úgy lépkednek a fantázia világában is egymás nyomában. Történetük valahol összekapcsolódik, talán egy álomban, egy képzelt világban, vagy a létezésnek egy másik dimenziójában.
A kis srác otthonról elszökik, egy idegen városban próbál elrejtőzni, az oidipuszi átok elől menekül, amivel az apja sújtotta. Inkább elébe ment, sőt, az volt az érzésem, hogy belerohant, és az átkot beteljesítve, kaphatott esélyt arra, hogy megtalálja a nyugalmát. Anyját keresi, aki kiskorában elhagyta, emlék se fűzi hozzá, és a nővérét, akiről egyetlenegy fényképet őrizget csak.
Egy különös asszony, tele titokkal, egy festmény és egy dal, Tamura Kafka sejtett vagy remélt anyja, egy időutazás az asszony életében vissza tizenöt éves koráig, különleges, irreális szerelmi kapcsolat a tizenöt éves lánnyal, majd az asszonnyal, talán a legerőteljesebb részek a könyvben.
A páros fejezetek Nakatáé, a macskákkal beszélni tudó félnótás öregemberé, aki szintén sodródik a végzete felé. Meg kell ölnie Johnnie Walkert, a veszedelmes macskapecért, aki kóbor macskákat gyilkol, hogy a lelkükből különleges flótát csináljon.
A gyilkosság időpontjában ébred fel az eszméletvesztésből a kissrác is, ruhája véres, amire nem talál magyarázatot.
Mindketten menekülnek, bújkálnak egy lehetetlen gyilkosság vádja elől. Segítőtársa mindkettőnek kerül, Tamura Kafkáé, Osima, egy imádnivaló nőnek született, de férfiként élő okos, intelligens ember.
Nakata küldetését Hosino segíti, aki csak egy árnyalattal eszesebb, mint idős társa, egy egyszerű kamionsofőr, alázattal segíti a kelekótya öregember ösztönszerű cselekvéseit. Az utolsó feladat, becsukni a bejárat kövét, végül rá is marad.
A történetet végig izgalommal olvastam, de az összegubancolódott szálakat szétszedegetni, és újra összevarrni lehetetlen. Kérdés bőven marad, válaszokat lehet keresni rá, sőt több jó választ is lehet adni.
Olvastam és vártam. Egy olyan élményre, mint amikor egy fára mászol, és meg szeretnéd érinteni a legfelső ágat, a csúcsot -, de lehet, hogy inkább azt szeretnéd, hogy a csúcs érintsen meg -, és érzed, hogy ennek nemsokára be kell következnie. Hát, ez az élmény elmaradt, ez a legfelső, hatalmas élmény.
És végül. „Csak úgy történnek dolgok. Mindenfélék. Harag, gyűlölet, szeretet, részvét. Nem jóslat vagy átok miatt történnek a dolgok. Nem is a DNS csinálja, vagy valami abszurditás. Csak úgy történnek dolgok.”
2006-ban Franz Kafka irodalmi díjat nyert
Geopen, 2006
